Adatkezelési tájékoztató

Az EMPORIUM-nál tiszteletben tartjuk magánszféráját, és ezért az
EMPORIUM Kft. feltett szándéka, hogy megóvja azon információkat, amelyeket
gyűjt, felhasznál és/vagy amelyekhez hozzáfér, és amelyek egy személyt
azonosítanak, vagy képesek egy személy azonosítására („személyes adatok”).
Jelen Adatvédelmi tájékoztató célja, hogy biztosítsuk, hogy Ön elegendő
információval rendelkezzen azzal kapcsolatosan, hogy milyen módon gyűjtjük
és használjuk fel személyes adatait, beleértve azon információkat is,
amelyekről kötelesek vagyunk Önt tájékoztatni a vonatkozó személyes adatok
védelmével kapcsolatos jogszabályok szerint, beleértve az EU 2016/679
sz. Általános Adatvédelmi Rendeletét (General Data Protection Regulation –
„GDPR”).
Jelen Adatvédelmi tájékoztató rendelkezéseit kiegészíthetik más információk,
amelyeket tőlünk vagy másik EMPORIUM partnertől kapott, továbbá más
felhasználási feltételek, amelyek a weboldalainkon érvényesek, vagy
amelyekkel kapcsolatosan beleegyezését adta, amikor egy
másik EMPORRIUM partnerrel lépett kapcsolatba.
Megjegyzéseit, visszajelzéseit mindig szívesen vesszük.

1. ELÉRHETŐSÉGEINK

1. 1 AZ ADATKEZELŐ(K) ÉS A KIJELÖLT KÉPVISELŐ AZONOSÍTÁSA

Hacsak máshol nem határoztuk meg másként, jelen Adatvédelmi tájékoztató
szerint az Ön személyes adatainak gyűjtéséért és kezeléséért felelős szervezet
(az „Adatkezelő”) a következő:
EMPORIUM Kft
Budapest 1112
Brassó út 20.
Magyarorság
E-mail: info@emporium.hu
A kijelölt képviselőhöz kell fordulnia az Adatkezelő mellett vagy helyett,
különösen a felügyelő hatóságoknak és az érintetteknek, az Adatkezelő
adatfeldolgozásával kapcsolatosan felmerülő problémáik tekintetében.

1. 2 ELÉRHETŐSÉGEINK
Amennyiben bármilyen kérdése merülne fel, vagy kapcsolatba szeretne lépni
velünk, forduljon hozzánk Ügyfélszolgálati képviselőinken keresztül a
következő elérhetőségeken:
E-mail: info@emporium.hu

1. 3 AZ ADATVÉDELMI TISZTVISELŐ ELÉRHETŐSÉGEI:
Kijelölt adatvédelmi tisztviselőnk elérhetőségei:
E-mail: info@emporium.hu
Telefon: 00 36 1 464 78 60
Levelezési cím: EMPORIUM Kft. Budapest 1112 Brassó út 20. Magyarország

1. 4 FEJEZET: ADATFELDOLGOZÁS
A megadott személyes adataikat informatikai rendszerek segítségével tároljuk.
Az Adatfeldolgozást végző partnerünk elérhetőségei:
WP Online Magyarország Kft.
1094, Budapest, Balázs Béla utca 15-21 D204
office@wponline.hu

2. HOGYAN HASZNÁLJUK FEL SZEMÉLYES ADATAIT?

Amikor kapcsolatba lép velünk, személyes adatokat gyűjtünk Önről, és azokat
többféle célra használjuk fel, például lehetővé tesszük, hogy Ön igénybe vegye
többféle szolgáltatásunkat, beleértve a hírlevelekre történő feliratkozást,
kapcsolatfelvételt Ügyfélszolgálati képviselőinkkel stb. A személyes adatokat
arra is felhasználjuk, hogy kiértékeljük és felmérjük az Ön személyes
érdeklődési köreit, testre szabjuk a weboldalunk által nyújtott élményt, és
fejlesszük szolgáltatásainkat, hogy az Ön érdeklődésének és preferenciáinak
jobban megfelelő szolgáltatásokat nyújthassunk.
Amennyiben arra kérjük, hogy adatokat adjon meg részünkre, Ön döntheti el,
hogy megadja-e ezeket az adatokat. Lehetséges azonban, hogy ezen
információkra jogszabályi, szerződéses vagy gyakorlati okokból van szükség.
Mindig egyértelműen megjelöljük, hogy az információ megadása kötelező-e.
Amennyiben nem ad meg olyan adatokat, amelyeket kötelezően
megadandónak határoztunk meg, lehetséges, hogy nem fogjuk tudni nyújtani
Önnek a kért szolgáltatást (pl. feliratkozás hírlevelünkre, fiók létrehozása vagy
vásárlás internetes áruházunkban stb.).
Annak érdekében, hogy elősegítsük az Önnek nyújtott szolgáltatások és az
Önnel, például hírlevelek útján folytatott kommunikáció testre szabását,
lehetséges, hogy alkalmanként az Ön személyes érdeklődési köreivel,
demográfiai adataival és termékeinkkel szerzett tapasztalataival kapcsolatosan
kérünk Öntől információkat. Ezen kiegészítő információk megadása minden
esetben önkéntes, de megköszönjük, ha segít minket ezek megadásával.
Az, hogy hogyan gyűjtjük, és használjuk fel személyes adatait, attól függ, hogy
Ön hogyan lép velünk kapcsolatba, illetve mely szolgáltatásokat veszi igénybe.
Az EMPORIUMnál rendkívül fontos a birtokunkban és kezelésünkben lévő
személyes adatok védelme, ennek megfelelően, álláspontunk szerint
megfelelő technikai és szervezési biztonsági intézkedéseket vezettünk be,
hogy megvédjük ezen személyes adatokat az illetéktelen vagy törvénybe
ütköző feldolgozással és véletlen elvesztéssel, megsemmisüléssel és
károsodással szemben.
Alább többet is megtudhat a következőkről: hogyan gyűjtjük és kezeljük
személyes adatait különböző helyzetekben, beleértve a kezelt személyes
adatok általános kategóriáit is; azon személyes adatok forrása, amelyeket nem
közvetlenül Öntől szereztünk meg; a személyes adatok kezelésének céljai; és
az adatkezelés jogalapja.

2. 1 AMIKOR HÍRLEVELEKRE IRATKOZIK FEL.
Önnek lehetősége van feliratkozni, hogy e-mail-en és mobiltelefonra küldött
rövid szöveges üzenetekben (SMS) kapjon információt („Hírlevelek”) tőlünk
EMPORIUM, termékeiről (ruhák, táskák, ékszerek és kapcsolódó kiegészítők),
szolgáltatásairól, versenyekről és promóciókról.
Csak akkor küldünk Önnek hírleveleket és más marketinganyagokat,
amennyiben Ön kifejezett hozzájárulását adta ahhoz, hogy hírleveleket
küldjünk Önnek.
Ha feliratkozik hírleveleink fogadására valamelyik weboldalunkon vagy
valamelyik EMPORIUM boltban, arra fogjuk kérni, hogy adjon meg bizonyos
alapvető információkat magáról. A regisztrációhoz kötelezően megadandó
adatok az Ön vezetékneve és keresztneve, valamint e-mail-címe („Hírlevél
regisztrációs adatok”), amelyeket az Ön regisztrációjához, az e-mail címe
érvényességének ellenőrzésére és a kapcsolódó Hírlevelek kiküldéséhez
fogunk használni. Amennyiben nem adja meg számunkra
megnyitottak-e egy e-mailt, és ha igen, mikor, illetve hogy a címzett az e-mail
mely hivatkozásait nyitotta meg („Hírlevélkövetési adatok”). Az ilyen
Hírlevélkövetési adatokat arra használjuk, hogy általános, marketing célú
kutatásokat végezzünk, és optimalizáljuk a hírlevelek elosztását és
használatát. Ennek jogalapja a GDPR 6(1) f) pontja, tehát jogos érdekünk, hogy
megértsük az ügyfelek viselkedését és érdekeit, és biztosítsuk az EMPORIUM
termékeinek és szolgáltatásainak hatékony marketingjét és reklámját.
Cookie – adatbiztonság
A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal
használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető
funkcióinak használatát. Ezek hiányában az oldal számos funkciója nem lesz
elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a
munkamenet idejére korlátozódik.
Mobil verzió, design cookie: Érzékeli a látogató által használt eszköz típusát,
és mobilon átvált mobil nézetre.
Felugró ablak engedélyezése cookie: Hozzájárulást kérünk a látogatótól
felugró ablak engedélyezésére. Ha a látogató engedélyezi ezt a szolgáltatást,
akkor a későbbiekben felugró ablakkal hívjuk fel a figyelmét új cikkünk
megjelenésére vagy ajánlatunkra.
Amennyiben Ön böngészőjében letiltja a cookie-k használatát, akkor bizonyos
funkciók nem lesznek elérhetőek az Ön számára.
A Hírlevelek regisztrációs adatait, kiegészítő adatokat és Hírlevélkövetési
adatokat arra is használjuk, hogy általános piackutatást végezzünk, vagy testre
szabjuk és fejlesszük weboldalunkat és szolgáltatásokkal kapcsolatos
ajánlatainkat. Lehetséges, hogy ezeket az adatokat összekapcsoljuk az Ön
más személyes adataival profilalkotási célból, hogy testre szabhassuk az Ön
élményét weboldalunkon, adaptálhassuk a jövőbeni hírleveleket, hogy azok
jobban megfeleljenek az Ön érdeklődési köreinek, és testre szabott
ajánlatokkal kereshessük meg Önt. Kérjük, tekintse meg a következő részt is.
A cookie nem tartalmaz személyes adatokat és nem alkalmasak a felhasználó
azonosítására. A cookie-kat nem lehet arra felhasználni, hogy valaki adatokat
olvasson le az Ön merevlemezéről, megszerezze e-mail címét, vagy
személyes jellegű adatokat szerezzen meg Önről. Idegen szerverek nem
olvashatják el és nem lophatják el egy olyan cookie tartalmát, amelyet Ön
korábban elfogadott. Egyik cookie sem tartalmaz olyan adatokat, amelyek
lehetővé tennék bárki számára, hogy annak segítségével Önt telefonon, emailen
vagy hagyományos postán keresztül elérje. Nem utolsó sorban
internetes böngészőjét úgy is beállíthatja, hogy a program tájékoztassa Önt a
cookie-k elhelyezésekor vagy, hogy az megakadályozza a cookie-k
elhelyezését. Cookie-k elhelyezésével vagy használatával nem lehet
számítógépes vírusokat továbbítani. Ha Ön látogatóként le szeretné tiltani a
cookie-k elfogadását, ezt is beállíthatja a böngészőjében.
A cookie-k törléséről bővebb tájékoztatást az alábbi linkeken találhat:
• Internet Explorer: http://windows.microsoft.com/en-us/internetexplorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
• Firefox: https://support.mozilla.org/en-US/kb/cookies-informationwebsites-store-on-your-computer
• Chrome: https://support.google.com/chrome/answer/95647?hl=en
Az Empórium Kft által használt cookie-k:
Google Adwords cookie Weboldalunk meglátogatása során a látogató
cookie-azonosítója remarketinglistára kerül. Ez lehetővé teszi a későbbi
hirdetések pontosabb célzását. Így tudunk olyan dolgot hirdetni, ami Önt
ténylegesen érdekli. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók
követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott
személy egy hirdetésre kattint. Cookie-k segítségével tudjuk megoldani az is,
hogy ha már nem érdekes Önnek egy hirdetés, akkor az ne is jelenjen meg.
Google Analytics cookie: A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy
információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára
vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a
látogatókat. Ezek az adatok teszik lehetővé számunkra, hogy weboldalaink
felhasználhatóságát javítsuk.
Facebook pixel (Facebook cookie) Facebook hirdetések teljesítményének
elemzéséhez használjuk. Illetve érdeklődés alapján remarketing csoportokat
hozhatunk létre velük. A Facebook remarketing lista nem alkalmas
személyazonosításra. A Facebook Pixellel / Facebook-képponttal
kapcsolatosan további információt itt találhat:
https://www.facebook.com/business/help/651294705016616

2. 3 AMIKOR FELVESZI VELÜNK A KAPCSOLATOT AZ
ÜGYFÉLSZOLGÁLATON STB. KERESZTÜL
Amikor felveszi velünk a kapcsolatot egyik Ügyfélszolgálati képviselőnkön
keresztül, vagy e-mailben küld nekünk megjegyzést vagy teszi fel kérdését,
ezeket az információkat megtartjuk, és felhasználjuk, hogy válaszolhassunk
kérésére. Lehet, hogy további olyan információkat kérünk, amelyek azonosítják
Önt, például nevét, e-mail-címét, telefonszámát és országát, annak érdekében,
hogy meg tudjuk válaszolni kérdéseit stb. Lehetséges, hogy más információkat
is kérünk Öntől, amelyek szükségesek, hogy válaszoljunk kérésére. Minden
esetben Ön dönti el, hogy milyen információkat ad meg nekünk. Azonban,
felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben nem áll rendelkezésünkre elegendő
információ kérése feldolgozásához, lehetséges, hogy nem tudjuk teljesíteni a
kérést. Jelen adatkezelés jogalapja a GDPR 6(1) f) pontja, jogos érdekeink a
következők: ügyfélszolgálati szolgáltatások nyújtása, ügyfeleink
viselkedésének, érdeklődésének megismerése, igények előterjesztése,
érvényesítése vagy védelme.
Lehetséges, hogy további információkat is kérünk Öntől, beleértve az Ön
egészségével kapcsolatos adatokat, biometrikus adatokat, vagy különleges
kategóriájú adatokat, amennyiben Ön követeléssel él velünk szemben, és ezen
információk szükségesek a követelés megalapozásához, érvényesítéséhez
vagy az azzal szembeni védekezéshez. Ennek jogi háttere a GDPR 9(1) f)
pontja, azaz az adatkezelés szükséges a jogi követelések megalapozásához,
érvényesítéséhez vagy védekezéshez azokkal szemben.

2. 4 AMIKOR FIZIKAI EMPORIUM ÁRUHÁZAKAT LÁTOGAT MEG.
Fizikai EMPORIUM áruházakat úgy is meglátogathatja, hogy nem ad meg
semmilyen információt saját magáról.
E-mail-címét nem használjuk fel arra, hogy hírleveleket vagy más
marketinganyagokat küldjünk Önnek, hacsak Ön nem iratkozott fel kifejezetten
a Hírlevelek fogadására.
Feliratkozás Hírlevelek fogadására: Amennyiben feliratkozott Hírlevelek
fogadására, és úgy döntött, hogy igazolja személyazonosságát egy
EMPORIUM boltban például úgy, hogy megadta nevét, e-mail-címét vagy
telefonszámát, akkor az EMPORIUM bolt nevünkben regisztrálhat
információkat az Ön látogatásával kapcsolatosan, például látogatása dátumát,
vásárlásaival, termékek visszaadásával stb. kapcsolatos információkat
(„Offline tranzakciós adatok”) Kérjük, tekintse meg a következőket is: 2.1.
FEJEZET (HA FELIRATKOZIK HÍRLEVELEKRE) és 2.5. FEJEZET
(PROFILALKOTÁS MARKETINGCÉLOKBÓL).

2. 5 PROFILALKOTÁS MARKETINGCÉLOKBÓL
Amennyiben Ön azonosította magát számunkra, pl. vásárolt, fiókot hozott létre,
vagy megadta nekünk nevét, e-mail-címét vagy telefonszámát, lehetséges,
hogy összekapcsoljuk a fenti fejezetekben foglaltaknak megfelelően az Önnel
kapcsolatosan gyűjtött adatokat, többek között a weboldalak használata során
gyűjtött adatokat, hírlevélkövetési adatokat, neveket, e-mail címet,
telefonszámot, címeket, Facebook-profilinformációkat, Googlefiókinformációkat,
az Önnel kapcsolatos demográfiai adatokra, érdeklődési
körökre és preferenciákra vonatkozó információkat (pl. nem, születési idő,
cipőméret, családra vonatkozó információk, termékpreferenciák stb.), online és
offline tranzakciós adatokat, beleértve az „elhagyott” vásárlói kosarakat,
visszaküldéseket és az Ügyfélszolgálattal történő kapcsolattartást. Ennek célja
általános marketingkutatások elvégzése, beleértve az ügyfélelemzést,
ügyfélszegmentálást és statisztikákat. Mindemellett felhasználhatjuk ezeket az
információkat abból a célból, hogy felmérjük az Ön egyedi érdeklődési köreit
és preferenciáit, hogy testre szabhassuk vásárlását és a weboldal Önnek
nyújtott élményét, és optimalizáljuk a szolgáltatást, amelyet mi és partnereink
nyújtanak Önnek. Ennek jogalapját a GDPR 6(1) f) pontja jelenti – jogos
érdekeink hogy megértsük az ügyfelek viselkedését és érdeklődési köreit, és
biztosítsuk az EMPORIUM termékeinek és szolgáltatásainak hatékony
marketingjét és reklámját.
Amennyiben Ön feliratkozott hírlevelek fogadására is, személyes adatait arra
is felhasználjuk, hogy adaptáljuk a Hírlevelek tartalmát, hogy azok jobban
megfeleljenek az Ön érdeklődésének, és személyre szabott ajánlatokkal
kereshessük Önt. Ennek jogi háttere a GDPR 6(1) a) pontja, tehát a
hozzájárulás, amit Ön megadott, amikor feliratkozott hírlevelek fogadására.
Amennyiben Ön nem ért egyet, és tiltakozni szeretne, kérjük, vegye fel velünk
a kapcsolatot az 1. (ELÉRHETŐSÉGEINK) FEJEZETNEK megfelelően, és a
továbbiakban nem kezeljük személyes adatait marketingcélú profilalkotáshoz.

2. 6 AMIKOR FELVESZI VELÜNK A KAPCSOLATOT AZ
ÜGYFÉLSZOLGÁLATON STB. KERESZTÜL
Amikor felveszi velünk a kapcsolatot egyik Ügyfélszolgálati képviselőnkön
keresztül, vagy e-mailben küld nekünk megjegyzést vagy teszi fel kérdését,
ezeket az információkat megtartjuk, és felhasználjuk, hogy válaszolhassunk
kérésére. Lehet, hogy további olyan információkat kérünk, amelyek azonosítják
Önt, például nevét, e-mail-címét, telefonszámát és országát, annak érdekében,
hogy meg tudjuk válaszolni kérdéseit stb. Lehetséges, hogy más információkat
is kérünk Öntől, amelyek szükségesek, hogy válaszoljunk kérésére. Minden
esetben Ön dönti el, hogy milyen információkat ad meg nekünk. Azonban,
felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben nem áll rendelkezésünkre elegendő
információ kérése feldolgozásához, lehetséges, hogy nem tudjuk teljesíteni a
kérést. Jelen adatkezelés jogalapja a GDPR 6(1) f) pontja, jogos érdekeink a
következők: ügyfélszolgálati szolgáltatások nyújtása, ügyfeleink
viselkedésének, érdeklődésének megismerése, igények előterjesztése,
érvényesítése vagy védelme.
Lehetséges, hogy további információkat is kérünk Öntől, beleértve az Ön
egészségével kapcsolatos adatokat, biometrikus adatokat, vagy különleges
kategóriájú adatokat, amennyiben Ön követeléssel él velünk szemben, és ezen
információk szükségesek a követelés megalapozásához, érvényesítéséhez
vagy az azzal szembeni védekezéshez. Ennek jogi háttere a GDPR 9(1) f)
pontja, azaz az adatkezelés szükséges a jogi követelések megalapozásához,
érvényesítéséhez vagy védekezéshez azokkal szemben.

2. 7 AMIKOR VERSENYEKEN VAGY FELMÉRÉSEKBEN VESZ RÉSZT
Időről időre előfordulhat, hogy lehetőséget adunk Önnek, hogy részt vegyen
versenyeken, felmérésekben stb. Amennyiben a részvétel mellett dönt,
megkérjük, hogy adjon meg nekünk bizonyos személyes adatokat. Ezen
adatok függnek az adott versenytől, felméréstől stb., de köztük lehet az Ön
neve, e-mail-címe, kora, neme, családjával kapcsolatos információk,
cipőmérete, és más demográfiai információk, illetve érdeklődési köreivel és
vásárlási szokásaival kapcsolatos információk. Ezeket az információkat a
versenyek vagy felmérések stb. lebonyolításához használjuk, azonban
felhasználhatjuk ezeket általános piackutatási célokból, vagy, hogy testre
szabjuk vagy fejlesszük weboldalainkat és szolgáltatásokkal kapcsolatos
ajánlatainkat. Ennek jogi háttere a GDPR 6(1) a) pontja, tehát a hozzájárulás,
amit Ön adott, amikor úgy döntött, hogy részt vesz a versenyen, felmérésben
stb.
Lehetséges, hogy a versenyen, felmérésben stb. történő részvétele során
gyűjtött adatokat. összekapcsoljuk az Önre vonatkozó más adatokkal,
profilalkotási célból, a 2.5.FEJEZETBEN (PROFILAKOTÁS
MARKETINGCÉLOKBÓL) foglaltaknak megfelelően.

2. 8 PROFILALKOTÁS MARKETING CÉLOKBÓL
Amennyiben Ön azonosította magát számunkra, pl. vásárolt, fiókot hozott létre,
vagy megadta nekünk nevét, e-mail-címét vagy telefonszámát, lehetséges,
hogy összekapcsoljuk a fenti fejezetekben foglaltaknak megfelelően az Önnel
kapcsolatosan gyűjtött adatokat, többek között a weboldalak használata során
gyűjtött adatokat, hírlevélkövetési adatokat, neveket, e-mail címet,
telefonszámot, címeket, Facebook-profilinformációkat, Googlefiókinformációkat,
az Önnel kapcsolatos demográfiai adatokra, érdeklődési
körökre és preferenciákra vonatkozó információkat (pl. nem, születési idő,
cipőméret, családra vonatkozó információk, termékpreferenciák stb.), online és
offline tranzakciós adatokat, beleértve az „elhagyott” vásárlói kosarakat,
visszaküldéseket és az Ügyfélszolgálattal történő kapcsolattartást. Ennek célja
általános marketingkutatások elvégzése, beleértve az ügyfélelemzést,
ügyfélszegmentálást és statisztikákat. Mindemellett felhasználhatjuk ezeket az
információkat abból a célból, hogy felmérjük az Ön egyedi érdeklődési köreit
és preferenciáit, hogy testre szabhassuk vásárlását és a weboldal Önnek
nyújtott élményét, és optimalizáljuk a szolgáltatást, amelyet mi és partnereink
nyújtanak Önnek. Ennek jogalapját a GDPR 6(1) f) pontja jelenti – jogos
érdekeink hogy megértsük az ügyfelek viselkedését és érdeklődési köreit, és
biztosítsuk az EMPORIUM termékeinek és szolgáltatásainak hatékony
marketingjét és reklámját.
Amennyiben Ön feliratkozott hírlevelek fogadására is, személyes adatait arra
is felhasználjuk, hogy adaptáljuk a Hírlevelek tartalmát, hogy azok jobban
megfeleljenek az Ön érdeklődésének, és személyre szabott ajánlatokkal
kereshessük Önt. Ennek jogi háttere a GDPR 6(1) a) pontja, tehát a
hozzájárulás, amit Ön megadott, amikor feliratkozott hírlevelek fogadására.
Amennyiben Ön nem ért egyet, és tiltakozni szeretne, kérjük, vegye fel velünk
a kapcsolatot az 1. (ELÉRHETŐSÉGEINK) FEJEZETNEK megfelelően, és a
továbbiakban nem kezeljük személyes adatait marketingcélú profilalkotáshoz.

3. HOGYAN OSZTJUK MEG SZEMÉLYES ADATAIT
MÁSOKKAL?

Annak érdekében, hogy elérhetővé tegyük Ön számára szolgáltatásainkat,
nyújthassuk Önnek a kért szolgáltatásokat és támogatást, és általánosságban
működtethessük vállalkozásunkat, meg kell osztanunk, és át kell adnunk
személyes adatait informatikai beszállítóknak, marketingügynökségeknek,
logisztikai szolgáltatóknak, fizetési szolgáltatóknak stb.
Biztosíthatjuk Önt, hogy nem értékesítjük vagy adjuk bérbe személyes adatait
harmadik feleknek, hogy az Ön személyes adatait felhasználhassák saját,
közvetlen marketingcéljaikhoz, hacsak erre vonatkozóan Ön beleegyezését
nem adta.
Amennyiben adatfeldolgozókat veszünk igénybe, hogy a nevünkben kezeljék
az Ön személyes adatait, megköveteljük tőlük, hogy az Ön személyes
adatainak kezelését kizárólag a mi utasításainknak megfelelően végezzék.
Mindemellett az adatfeldolgozóktól megköveteljük, hogy olyan szerződéseket
írjanak alá, amelyek megfelelő garanciát nyújtanak arra, hogy megtegyék a
megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket annak érdekében, hogy az
adatfeldolgozás megfeleljen a vonatkozó adatvédelmi szabályozásoknak, és
biztosítva legyen az Ön jogainak megfelelő védelme.
Amennyiben személyes adatait olyan harmadik felekkel közöljük, akik nem
adatfeldolgozói minőségben járnak el a mi megbízásunk alapján, hanem
független adatkezelőként, mindent megteszünk, hogy meggyőződjünk
megbízhatóságukról, és arról, hogy megfelelő technikai és szervezési
intézkedéseket vezettek be személyes adatai védelme érdekében, illetve
egyértelműen elkötelezik magukat amellett, hogy teljesítik a vonatkozó
adatvédelmi szabályozások követelményeit, és nem használják fel a tőlünk
kapott személyes adatokat semmilyen más célra azon túl, hogy nyújtják a
megállapodás szerinti szolgáltatásokat, és – anonimizált formában –statisztikai
elemzéseket készítenek.

3. 1 A CÍMZETTEK KATEGÓRIÁI
Az Ön személyes adatainak címzettjei az alábbi főbb kategóriákba sorolhatóak:
A. Szolgáltatók
Közölhetjük személyes adatait megbízható szolgáltatóinkkal, akik a mi
nevünkben üzemeltetik, karbantartják és/vagy támogatják informatikai
rendszereinket és informatikai infrastruktúránkat, weboldalainkat, kezelik
fizetési megoldásainkat, statisztikai elemzéseket készítenek, hírleveleket
küldenek, kiszállítják a tőlünk vásárolt árukat, ügyfélszolgálatot üzemeltetnek,
és más fontos szolgáltatásokat nyújtanak részünkre.
B. Jogutódok
Személyes adatainak továbbítása más jogalanyoknak történhet vállalkozásunk
vagy annak egy része átadása részeként, átszervezés, eszközök eladása,
konszolidáció, összeolvadás vagy hasonló esemény formájában.
C. Más közlések
Azon eseteken túl, amikor Ön beleegyezett a személyes adatok közlésébe,
vagy, amikor a közlés szükséges az adatgyűjtés céljához/céljaihoz, a
személyes adatok közlésre kerülhetnek olyan különleges esetekben, amikor
okunk van úgy gondolni, hogy az szükséges, azért, hogy azonosítsunk valakit,
felvegyük vele a kapcsolatot vagy jogi lépéseket tegyünk valakivel szemben,
aki (szándékosan vagy szándékán kívül) károsítja, megsérti vagy akadályozza
tulajdonjogainkat, vagy a felhasználók vagy bárki más jogait, akinek kárt
okozhatnak az ilyen tevékenységek, vagy az más módon szükséges jogi
követelések megalapozásához, érvényesítéséhez vagy azokkal szembeni
védekezéshez.
szerinti általános adatvédelmi kikötéseket. Az általunk használt általános
adatvédelmi kikötésekkel kapcsolatosan itt talál további információkat.
Amennyiben a címzett rendelkezik az Egyesült Államok
Amennyiben további információt szeretne megtudni az Egyesült Államok
Adatvédelmi Pajzs programjáról, kérjük, kattintson ide.

4. HOGYAN TARTJUK MEG ÉS TÖRÖLJÜK ADATAI T?

Személyes adatait annyi ideig és olyan formában tároljuk, amely nem teszi
lehetővé az Ön azonosítását annál tovább, mint ameddig az szükséges, abból
a célból, amiért az gyűjtve lett és jogosan kezelésre került. , Ennek
megfelelően személyes adatait addig tartjuk meg és kezeljük, amíg
szolgáltatásokat nyújtunk Önnek, illetve ezt követően is megtartjuk addig, amíg
azok szükségesek lehetnek későbbiekben esetlegesen felmerülő jogviták
rendezéséhez, vagy ameddig a törvények arra köteleznek. Ezt követően vagy
töröljük vagy anonimizáljuk személyes adatait, hogy azokat többé ne lehessen
az Ön azonosítására használni.
Minden olyan információt törlünk, amelyek ésszerű belátásunk szerint
pontatlanok, vagy elavultak, a gyűjtés óta eltelt idő következtében, vagy
bármilyen más okból a birtokunkban lévő információk alapján.
Az Ön írásos kérelme esetén szintén indokolatlan késedelem nélkül töröljük
vagy anonimizáljuk személyes adatait, hacsak nincs érvényes jogalapja adatai
megtartásának. Kérjük, tekintse meg az 5.FEJEZETET IS (AZ ÖN JOGAI,
ILLETVE HOGYAN VONHATJA VISSZA HOZZÁJÁRULÁSÁT ÉS
IRATKOZHAT LE).

5. AZ ÖN JOGAI, ILLE TVE HOGYAN VONHATJA VISSZA
HOZZÁJÁRULÁSÁT ÉS IRATKOZHAT LE

A vonatkozó adatvédelmi jogszabályok bizonyos jogokat biztosítanak Önnek.
A jogok egy része meglehetősen összetett, és kivételeket is tartalmaz, ezért
azt javasoljuk, hogy olvassa el a vonatkozó jogszabályokat és kérjen
útmutatást a szabályozó hatóságoktól ezen jogok teljes körű magyarázatával
kapcsolatosan. Ugyanakkor, az alábbi fejezetben megtalálja jogai
összefoglalását.
Az Ön jogainak összefoglalása

5. 1 HOZZÁFÉRÉSHEZ VALÓ JOG
Joga van megerősítést kapni azzal kapcsolatosan, hogy kezeljük-e az Ön
személyes adatait. Mindemellett, joga lehet részletesebb információkat kérni az
általunk tárolt és kezelt személyes adataival kapcsolatosan, és bizonyos
körülmények között joga van másolatot is kapni ezen személyes adatokról.

5. 2 HELYESBÍTÉSHEZ VALÓ JOG
Jogában áll kérni az Önnel kapcsolatos pontatlan személyes adatok javítását,
és – figyelembe véve a feldolgozás célját – a hiányos személyes adatok
kiegészítését.

5. 3 TÖRLÉSHEZ VALÓ JOG
Bizonyos esetekben jogában áll kérni a személyes adatok indokolatlan
késedelem nélküli törlését. Ezek a körülmények például a következők: i) a
személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat
gyűjtötték vagy más módon kezelték ii) Ön visszavonja hozzájárulását a
hozzájárulás alapú adatkezelésre vonatkozóan iii) az adatkezelés közvetlen
marketingcélokból történik és iv) a személyes adatokat jogellenesen kezelték.
Azonban a törléshez való jogra kivételek is vonatkoznak. Ezen általános
kivételek, amikor a feldolgozás szükséges; i) a szólásszabadsággal és az
információ szabadságával kapcsolatos jogok érvényesítése, ii) törvényi
kötelezettségnek történő megfelelés; vagy iii) jogi igények előterjesztéséhez,
érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

5. 4 AZ ADATKEZELÉS KORLÁTOZÁSÁHOZ VALÓ JOG
Bizonyos esetekben Önnek jogában áll korlátoznia személyes adatainak
kezelését. Annak ellenére, hogy az adatkezelés korlátozva van, jogosultak
vagyunk továbbra is tárolni személyes adatait. Azonban más módon csak a
következő esetekben kezeljük: i) az Ön beleegyezésével; ii) jogi követelések
megalapozása, érvényesítése, vagy azokkal szembeni védekezéscéljából; iii)
egy másik természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében; iv)
vagy fontos közérdekekhez fűződő okokból.

5. 5 ADATHORDOZHATÓSÁGHOZ VALÓ JOG
Amennyiben az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása, és az
adatkezelés automatizált módon történik, Önnek jogában áll megkapni
személyes adatait tagolt, széles körben használt és géppel olvasható
formátumban. Azonban ez a jog nem érvényesíthető, ha hátrányosan érintené
mások jogait vagy szabadságát

5. 6 TILTAKOZÁSHOZ VALÓ JOG
Ön jogosult tiltakozni saját helyzetével kapcsolatos okokból személyes adatai
kezelésével szemben, de csak abban az esetben, ha az adatkezelés jogalapja
i) közérdekű vagy az EMPORIUM-ra ruházott közhatalmi jogosítvány
gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges; vagy ii)
annak célja a mi vagy egy harmadik cél jogos érdekének érvényesítése. Ebben
az esetben személyes adatait nem kezeljük tovább, kivéve, ha az bizonyítjuk,
hogy az adatkezelést olyan jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget
élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek
jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez
kapcsolódnak.
Jogában áll tiltakozni személyes adatai közvetlen marketingcélú kezelésével
szemben is (beleértve a marketingcélú profilalkotást is). Amennyiben ezzel
kapcsolatosan tiltakozik, beszüntetjük személyes adatainak e célú
feldolgozását.

5. 7 A HOZZÁJÁRULÁS VISSZAVONÁSÁHOZ VALÓ JOG
Amennyiben az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása, joga van bármikor
visszavonni erre irányuló hozzájárulását.
Amennyiben Ön visszavonja hozzájárulását, megszüntetjük adatai kezelését,
hacsak az adatkezelést a vonatkozó személyes adatvédelmi rendelet vagy más
vonatkozó törvények és jogszabályok nem teszik lehetővé, vagy nem követelik
meg. Hozzájárulásának visszavonása semmilyen esetben nem befolyásolja a
visszavonást megelőzően az Ön hozzájárulásával történt adatkezelés
jogszerűségét.
Amennyiben Ön nem adja meg a szükséges hozzájárulásokat vagy
visszavonja a hozzájárulásokat, lehetséges, hogy ezek következtében nem
tudja majd élvezni egyes szolgáltatásinkat.

5. 8 PANASZTÉTELI JOG AZ ADATVÉDELMI HATÓSÁG FELÉ.

6. MÁS OLDALAKRA MUTATÓ HIVATKOZÁSOK

Lehetséges, hogy harmadik felek oldalaira mutató hivatkozásokat is kínálunk
Önnek. Ezen hivatkozott weboldalak nem a mi kezelésünkben vannak, ezért
nem vállalunk felelősséget weboldalunkról hivatkozott harmadik felek
viselkedéséért. Javasoljuk, hogy mielőtt megadná személyes adatait bármilyen
más weboldalon, olvassa el azon weboldal felhasználási feltételeit és a
kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.

7. JELEN ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTÁSA

Fenntartjuk a jogot, hogy a későbbiekben saját hatáskörünkben bővítsük,
módosítsuk jelen Adatvédelmi tájékoztatót, vagy eltávolítsunk belőle részeket,
hogy biztosítsuk, hogy a benne foglalt információk releváns és megfelelő
tájékoztatást nyújtsanak az Ön személyes adatainak gyűjtésével és
kezelésével kapcsolatosan.
Jelen Adatvédelmi tájékoztató rendelkezéseit kiegészíthetik más információk,
amelyeket tőlünk kapott, továbbá más felhasználási feltételek, amelyek jelen
weboldalunkon érvényesek, vagy amelyekkel kapcsolatosan beleegyezését
adta.
Amennyiben beleegyezett hírlevelek vagy más információk fogadásába tőlünk,
az Adatvédelmi tájékoztató frissítéséről e-mailben tájékoztatjuk Önt