A nyár típus – te is hozzá tartozol?

Az évszak típus meghatározásában a különböző évszakokra jellemző színvilágot vesszük alapul, így a nyár típushoz leginkább a lágy, pasztell, elmosódott színek passzolnak. – De honnan tudom, hogy a nyár típushoz tartozom-e? – kérdezheted jogosan. Most megtudhatod!

Cikkünkben nem csak e típus általános stílusjegyeivel és elemeivel foglalkozunk, hanem azzal is, hogy pontosan melyik altípushoz tartozol: Ha meghatároztad, hogy pontosan mi az, ami jól áll és hogyan tudod a típusodnak megfelelő jellemzőket a mindennapokba átültetni, akkor nem csak színterápiába részesülsz, hanem magabiztosabb és tudatosabb is leszel az öltözködés terén. 

Hogy ez milyen hatással lesz az életedre, az csak rajtad múlik…

A nyár típus általános jellemzői

Ahogyan már említettük, a nyár típus színei visszafogott pasztelleket és lágy vagy hűvös, tompított vagy elmosódott árnyalatokat foglalnak magukban.

Mik azok a jellemzők, ami alapján mondhatni, hogy valaki a nyár típushoz tartozik?  

  • A nyár típusúak bőre nagyon világos, porcelán színű, olykor rózsás vagy olívaszínű.  
  • Szemszín tekintetében sincs erős kontraszt, leginkább a kékes, szürkés vagy zöldes árnyalatok dominálnak.
  • A nyár típusú emberek hajszíne majdnem minden esetben szőke, akár nagyon világos, akár sötétebb árnyalatú, és összhangban áll a szem és a bőr színével.

Ezek az emberek néha a szürke-egér-szindrómában szenvednek, ami egyáltalán nem kellene, hogy így legyen, hiszen klasszikus eleganciájuk és szépségük hangsúlyozására csak a megfelelő színeket kell kiválasztani. Ehhez pedig minden segítséget megadunk.

Az altípusok és jellemzői

 

Világos nyár

Az ide tartozó emberek északi típusúak: Az összhatás nagyon világos, nincsenek kontrasztok a haj, szem és bőr színe között. Szürkében vagy pasztell színekben is ragyogni képesek. Jellemző szintén, hogy aki a világos nyár típushoz tartozik, az gyerekkorban szőke volt, de idővel sötétebbé vált a hajszín.

 

Ajánlott színvilág: lágy és világos: minden, ami pasztell!

Ékszer: ezüst

Smink: bátrán kísérletezz! Jól áll sok minden, a bordótól a jegeskékig!

Kedvenc öltözék: sárga blézer, fehér nadrág

Lágy nyár

Ha feketét vagy világos színeket visel, hamar fáradtnak és idősebbnek látszik. A szőke hajszín inkább sötétebb és a szemszínek közül a borostyán, lágy kék vagy szürke dominál. Kontrasztok itt sincsenek, viszont nagyobb az összhatás telítettsége, mint a világos nyárnál. A bőrszín inkább bézs és elefántcsontszínű, a szeplők és más foltok is inkább barnás árnyalatúak. Gyakran összetévesztik ezt az altípust a tél típusával, mert előfordul sötétebb haj is.

 

Ajánlott színvilág: lágy és visszafogott: szürke vagy kék alapú színek, sötétebb lila, pink

Ékszer: arany vagy ezüst

Smink: a barnás és narancssárgás árnyalatokat kerülni kellene, inkább használjanak sötét rózsaszín vagy ezüstös jegyeket

Kedvenc öltözék: szürke kabát, pink színű póló, fehér nadrág

 

Hűvös nyár

A sárgás-zöldes, narancsos-barnás árnyalatok ennek az altípusnak nem állnak jól. A név egyben iránymutatás is: Hűvös színeket kell választani, amiben egyből egészségesnek és ragyogónak fog látszani a bőr. További jellemző, hogy a nagyon világos arcbőr rózsás, viszont komoly ápolást igényel, mert nagyon érzékeny. Ennél a típusnál inkább sötétebb a szemszín, pl. szürke, sötétkék vagy zöld. A hajszín pedig leginkább hamuszínű sötétszőke vagy szürkés-szőke.

 

Ajánlott színvilág: lágy és hűvös: pasztellek kékes árnyalatban, mentazöld, pink, jegeskék, kékes lilák

Ékszer: szürke / ezüst

Smink: viszonylag világos kékes vagy rózsaszínű alapú rúzs (fukszia, málna)

Kedvenc öltözék: kék ruha fehér szandállal és ezüst ridiküllel

Néhány híres példa

Hogy még jobban tudjuk szemléltetni a 3 nyár típus jellemzőit és a köztük lévő különbségeket, bemutatunk 3 híres, egy-egy altípushoz tartozó színésznőt: ha némi hasonlóságot vélünk felfedezni magunk és hajszínük, arcbőrük, illetve szemszínük között, akkor az interneten található számtalan fényképük alapján inspirációt meríthetünk saját öltözködésünkhez.   

Reese Witherspoon a hűvös nyár típushoz tartozik. Gyönyörű kék szemeivel és porcelán színű bőrével a hideg típus klasszikus példája. Öltözködésében megjelennek a pink és piros árnyalatok, a kékek, de a pasztellek is, amelyektől szinte mindig üdén és ragyogóan néz ki. Visszafogott sminkjét néha egy erősebb rúzzsal kombinálja. Stílusát leginkább mindennapi elegancia jellemzi.   

Gwyneth Paltrow a világos nyár típushoz tartozik. Szinte vízszínű szemei és nagyon világos szőke hajával Gwyneth bebizonyítja, hogy egyáltalán nem lehet szürke egérnek nevezni. Szinte mindig fehér vagy pasztell ruhákat visel, amelyek nagyon jól kihangsúlyozzák természetes, elegáns szépségét. Visszafogott sminkjét ritkán erősebb színű rúzzsal egészíti ki. Stílusa kifejezetten klasszikus és elegáns.

Jennifer Aniston Melegebb tónusú bőre, sötétebb szőke haja és barna szemei egyértelművé teszik, hogy a lágy nyár típusához tartozik. A híres színésznő kedveli a fekete, szürke és fehér ruhákat, de a színektől sem fél – és miért is kéne? A lágy nyár típusába tartozóként a tompított, lágyabb árnyalatok állnak neki a legjobban. Természetes smink mellett Jennifer hol arany, hol ezüst ékszereket visel. Ő is klasszikusan öltözködik, előnybe részesíti a modern szabásokat és az egyszínű ruhadarabok visszafogottságát.

Hasznos tanácsok és inspiráció a mindennapokhoz

Hogy milyen fontos az, hogy melyik évszak szerinti típushoz tartozunk, vitathatatlan, hiszen nem csupán színekről van szó, hanem az egész öltözködésünk, sminkünk, a kiegészítőink összhatásáról is. Amit viselünk és ahogyan érezzük magunkat közben, nagyban befolyásolja egész lényünket, így még a munkahelyi teljesítményünket vagy akár a baráti vagy szerelmi kapcsolatrendszereinket is.

Ezért igen jó hatással lehet az életünkre, ha tisztában vagyunk típusunkkal és ennek megfelelően alakítjuk ki ruhatárunkat. A legjobban akkor érezzük magunkat, ha az évszak szerinti típusunk és testalkatunkhoz illően sikerül öltözködni. Utóbbihoz itt találsz több hasznos tudnivalót.

Inspirációt az internet kínál: hírességekre rákeresve számtalan szuper példát láthatunk, de akár barátnőidet, kolleganőidet is elemezheted. Talán nekik is segíthet kvízünk az évszaktípus meghatározásához. A Pinteresten is sok-sok érdekes cikk található hosszasan kifejtett színkombinációkról.

Fontos, hogy mindig az összhatást kell nézni, hogy egységes és teljes képet kapjunk saját típusunkról. Érdemes lehet, a saját ruhatárból is válogatni és előnyben részesíteni a most tanultakat, illetve megfigyelni a környezet reakcióit és saját megérzéseinket. Az Emporium webshopjában pedig színre szűrve még könnyebben találsz a nyár típushoz illő ruhákat – klasszikus eleganciádat és természetes szépséged alátámasztásaként. 

 

Tetszett a cikkünk?

Oszd meg a kedvenc csatornádon vagy küldd el ismerőseidnek!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: facebook

Írd meg véleményedet e-mailben

Blog

Olvass bele ezekbe a cikkekbe is

Legfrissebb cikkek

Színtanácsadás 1×1

A színtanácsadás nemcsak úri huncutság..?   Kérdezheted, és jogosan. Mert tulajdonképpen mi történik egy színtanácsadás során? A szakértő különféle kendőcskéket tart az arcod elé, és együtt megállapítjátok, hogy melyek azok a színek, amelyek mellett a bőröd

Tovább olvasom
Shopping Cart
Scroll to Top

E-book

Stílustanácsadás
eltérő alkatokra

A tökéletes stílus tanulható. Ismerd meg milyen ruhák és színek állnak jól neked és légy magabiztos a mindennapokban.

kollekció

Az emporium tavasz

nyári kollekcióját egy festmény ihlette

Ebből az inspirációból született az “Imagin & Dream” ami számunkra az alkotás esszenciáját jelenti. A színek amiket megszólítunk egy-egy üzenetet tartalmaznak, úgy érezzük ezek azok az erők amikre szükségünk van és amit szeretnénk ruháink által otthonodba csempészni.